line
line
kedd, 28 augusztus 2018 14:14

Tájékoztatás szökőkút felújításáról! Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

Tisztelt Pálháziak!

 

Amint tapasztalhatják, hamarosan elkészül a felújítás alatt lévő Térségi Művelődési Ház és Városháza épülete. A megújuló intézmény mellett az Önkormányzat igyekszik annak környezetét is vonzóbbá tenni az itt élő polgárok valamint a hozzánk látogató turisták számára.

Ennek keretében kerül teljesen felújításra (átépítésre) a településünk emblematikus alkotásának számító „szarvas-szobor” szökőkút és annak környezete.

Sajnos vannak olyanok, akik bár tisztában vannak a felújítás tényével, mindenféle szobor rongálásnak igyekeznek azt beállítani.

Mint az elmúlt években majd minden lakossági fórumon elhangzott, a szökőkút és annak elsősorban vízelvezetési/víztartási rendszere olyannyira amortizálódott (megette az idő vas foga), hogy a felújítására tett kísérletek nem vezettek tartós eredményre.

Az átépítésre a városi főépítész által készített tervek alapján, a szarvas-szobrot készítő művésszel egyeztetett módon kerül sor.

A bontási munkát megelőzően a szobrok a kivitelező által szétszedésre és biztonságba helyezésre kerültek.

A bontást követően, azonnal megindul a terület felújítása (új, esztétikus térkő-burkolat készül), illetve az új szökőkút építése, amelyre visszahelyezésre kerülnek a felújított szarvas-szobrok.

A munkálatok idejére megértésüket köszönjük.

 

 Tisztelettel:

                             Szebeni Endre

                               polgármester

 

Szökőkút Képernyőfotó 2.

 

 

 

Szökőkút Képernyőfotó 3.

 

 

Szökőkút Képernyőfotó 4.

No images found.